Hétpróbás Néptánciskola
A Hétpróbás Néptánciskola 2000-ben alakult a Békéscsabai Balassi Táncegyüttes utánpótlását biztosító művészeti iskolaként. Jelenleg több mint 500 tanulóval rendelkezik. Célja a magyar népi kultúra -azon belül is a néptánc, népi ének, néprajz - megismertetése a mai kor gyermekeivel, valamint a készségek és képességek kibontakoztatása és fejlesztése. A tanórákon a Kárpát-medence különböző tánctípusaival, énekeivel, szokásaival, hagyományaival ismerkednek meg a tanulók. A szakmai munka elismeréseként elnyerte a Kiváló iskola címet. Rendszeres résztvevője tanulmányi versenyeknek, fesztiváloknak, ahonnan tanulói rendre díjakkal, elismerésekkel térnek haza.
Iskolánk 6 éves kortól várja a táncolni vágyókat Békéscsabán, a Luther u. 6. alatt a Balassi Bálint Táncművészetek Házában, ahol az alsós évfolyamokon a Kazinczy és a Belvárosi iskola tanulói vesznek részt a tanórákon. Ezenkívül a Jankay, Petőfi, Gerlai, Erzsébethelyi és Lencsési iskolákban működő telephelyeinken is folyik néptáncoktatás, tanáraink vezetésével. A felsős évfolyamok együttesi formába (Hétpróbás, Ninive, Rábai) szervezett szakmai óráinak szintén a székhely ad otthont. Az iskolai nevelés megkezdését megelőzően, Békéscsaba Megyei Jogú Város támogatásának köszönhetően, valamennyi városi fenntartású óvodában találkozhatnak pedagógusainkkal, ahol mozgásfejlesztő óvodai programunkban az iskolába készülő korosztály ingyenesen vesz részt.
Az iskolai tanórákon kívül számos egyéb programot is szervezünk. Rendszeresen megrendezésre kerül a nagy népszerűségnek örvendő Családi Táncház, ahol kicsik és nagyok együtt táncolhatnak és énekelhetnek élő zenekari kísérettel, valamint kézműves foglalkozáson vehetnek részt. A tanév végén a Tanévzáró Előadása zárja a szakmai munkát a Csabagyöngye Kulturális Központban, ahol valamennyi csoport megmutatja, hogy mit tanult az évben. Nyáron sem kell nélkülözni a táncot és az iskolát, hiszen 2009. óta táborba várjuk a táncos lábú tanulókat (Hétpróbás Néptánctábor, Hétpróbás Napközis Tábor), ahol szórakozva mélyíthetik el táncos tudásukat, élhetik át a közösségi élményt is.
Tanáraink valamennyien a Magyar Táncművészeti Egyetemen végzett diplomások. Úgymint: Vaszkó János - igazgató, Vaszkóné Mochnács Renáta – igazgató helyettes, dr. Mlinár-Kőrösi Katalin, Okányi-Szántó Kitti, Prekup Anna, Szarka-Gera Sára, Hankó Tamás, Okányi Mihály.
A néptáncoktatás - mint alapfokú művészetoktatás - állami támogatásban részesül, ezért a szülők által fizetendő térítési díj az oktatási költség mindösszesen körülbelül 20 %-a.
A Hétpróbás Néptánciskola minőségi munkájával jelentős szerepet tölt be – városi szinten és a régióban egyaránt – mind a nevelő-oktató munka, mind pedig a kultúraközvetítő szerepe által.
Az általunk végzett tevékenység a legkomplexebb fejlesztőpedagógia, melynek során pozitív melléktermékként létrejön az előadó-művészeti produktum is, mely teret enged a személyiség kibontakoztatásának és fejlesztésének is.
Intézményünk arculatát jól kifejezi az alábbi két idézet Rábai Miklóstól és az iskolaalapító Mlinár Páltól:
"A néptánc mindig megragad varázsával és igazmondásával. Amikor egy ember beszélni kezd magyarul vagy románul, egy idő után kirajzolódik előttünk az ember jelleme, de csak akkor, ha értünk magyarul vagy értünk románul. Ha ugyanaz az ember táncolni kezd, azonnal megértjük jellemét, vérmérsékletét, vágyait, ízlését, mert a tánc tolmács nélkül érthető. Ugyanúgy hordozza a nemzeti karaktert, mint a beszéd, de nem kell a közbeiktatott fordító. Saját magam kapok képet a táncoló ember gondolatairól, érzéseiről." /Rábai Miklós/
„A népművészet nem öncélú, nem önmagáért való, hanem neveli, formálja a vele kapcsolatba lépőt. Ha a mai mesefigurákat, azok cselekedeteit, céljait összevetjük a népmesék hőseivel lényeges különbséget találunk. Az agresszióval, deviáns magatartásokkal szemben a főhős itt a leggyengébb, az árva, a legutolsó, legkisebb testvér, aki, ha jó, akkor ő lesz a győztes. A gyermek, aki most gyenge és biztonságra van szüksége, azt akarja hallani, hogy ha jó lesz ő lesz a király. És nemcsak a népmese, de az őszinte igaz művészet arra való, hogy az embereket jóvátegye. Az esztétikai értékeken túl erkölcsi, morális kérdésekben is utat mutat. A tánc évszázadok hagyományából gyökeredző kollektív formája, olyan közösségi élményt ad, amely minden résztvevő számára azonos státuszt biztosít. (…) A művészeti, érzelmi nevelésnek fontos szerepe van a versennyel szemben. A vigasztalást adja, biztosítja a közösséghez tartozást.
Ezt a kulturális örökséget azzal a szándékkal és alázattal kívánjuk továbbadni, mint amilyennel Kodály Zoltán az ének közkincsé tételét elképzelte.” /Mlinár Pál/
„Két dolgot adjon az ember a gyerekeinek útravalóul: gyökereket és szárnyakat”